Mindenkinek kegyelemben gazdag új évet kívánunk!
Bízd Újra Életed Krisztusra!
Az újság címére kattintva jobb klikkel, megnyitás új lapon, megjelenik Google dokumentumban, ott olvasható és letölthető!
Testveri szo ujsag 2013 januar ujevii szam A5 Ungvar Kisdobrony
De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.
-Efézusi levél 2:4-9.
-Efézusi levél 2:4-9.
Oldalak
2012. december 29., szombat
2012. december 27., csütörtök
MINEK AZ ÜNNEPE A KARÁCSONY?
A karácsony
megünneplésénél valami tragikus hangsúlyeltolódásnak vagyunk tanúi. Valami
olyan történt ezzel az ünneppel, mint ami abban a családban, amelyikben az volt
a szokás, hogy a családtagok születésnapját bensőséges, meghitt együttléten
ünnepelték meg. Ilyenkor az ünnepelt életének utolsó esztendejéről
megemlékeztek, elsorolták annak jelesebb eseményeit, és együtt adtak hálát
Istennek az Ő megtartó szeretetéért. Szerény, de kedvesen elkészített vacsorán
volt együtt a család, amelyikre készült mindig egy kis torta is. A baj aztán
ott kezdődött, hogy egyszer az egyik távolabbi rokon egy hatalmas tortával
remekelt, amit persze mindenki elkezdett dicsérni, csodálni, noha ez nem volt
szokás az ő körükben addig. És ezzel aztán elindult a lavina. Ettől kezdve
többen is hoztak tortát az ilyen családi együttlétekre, elkezdtek egymással
versengeni, divatok alakultak ki. A kerek torta már ósdinak számított,
szögleteset kellett készíteni, aztán emeleteset, aztán mindenféle díszekkel cicomázták.
Lassan a torta egyre kisebb lett, a díszek száma és csillogása egyre nőtt. El
is nevezték ezeket az alkalmakat tortaünnepnek. Így érkezett el a nagyapa 80.
születésnapja, amelyiken valóságos tortakiállítást rendeztek a gyermekei és az
unokái. Volt zsűri, amelyik minősítette a formákat és az ízeket, és díjazta a
tortaünnepnek a remekeit, s csak amikor feloszlott a vendégsereg, akkor
döbbentek rá arra, hogy az ünnepeltről egy szó sem esett. És a nagyapa
csöndesen szolgáló, áldozatos, szeretetben gazdag életét senki sem köszönte meg
sem Istennek, sem neki. Nem is őt ünnepelték. Önmagukat ünnepelték egész este,
és kezeik csinálmányát - ahogy a Biblia mondja. Így lett a hajdan volt,
meghitt, bensőséges alkalomból rideg, világias tortaverseny.
Ugyanígy tolódott
el a hangsúly karácsony eredeti tartalmáról is. Mert ha ma megkérdezzük az
embereket, minek az ünnepe a karácsony, akkor a leggyakrabban ilyen válaszokat
hallhatunk: A szeretet ünnepe, az ajándékozás ünnepe, a család ünnepe, a
fenyőfa ünnepe stb. És természetesen a mi szeretetünk ünnepe, és a mi
ajándékozásunk ünnepe, és a mi családunk ünnepe. Mert ilyenkor legalább néhány
napig igyekszünk elviselni vagy szeretni egymást. Ilyenkor mi készítünk és mi
várunk ajándékot, és ilyenkor, ha egyébként egész évben nem sokat törődünk is
egymással, rájövünk arra, hogy mégis csak vannak rokonaink, akiket felkeresünk
vagy meghívunk. Tehát a mi ünnepünk. Magunkat ünnepeljük karácsonykor. Erről
árulkodik a szükségesnél sokkal dúsabban terített asztal is.
Éppen ezért ma
azt nézzük meg, hogy Isten igéje mit mond arról, valójában minek az ünnepe hát
a karácsony? Csakugyan a szeretet ünnepe, az ajándékozásé, a családé, vagy
valami másé? Isten igéje nagyon határozott nemmel válaszol ezekre a kérdésekre.
S azt mondja, hogy ez mind hamisítás, az önmaga ünnepeltetésére és imádtatására
mindig kész ember jellemző valóságtorzítása. Mert karácsony nem a szeretet
ünnepe! És karácsony nem az ajándékozás ünnepe, és nem a családnak, még csak
nem is az úgynevezett szent családnak az ünnepe, hanem valami egészen más.
Az első két
említett tévedésre szeretném elmondani a Biblia válaszát.
1) Isten igéje
szerint karácsony az Isten irántunk való szeretetének az ünnepe. Tehát nem a
szeretet ünnepe úgy általában, mivelhogy úgy általában szeretet nem létezik.
Mert azt olvassuk az igében, hogy maga Isten a szeretet. És nem lehet még a mi
egymás iránti szeretetünk ünnepe sem, mert amíg Isten szeretete alapjaiban meg
nem változtat minket, addig képtelenek vagyunk arra, hogy igazán szeressünk. Karácsony
tehát a mindenható, szent Úr Isten irántunk való meg nem érdemelt,
felfoghatatlan, mérhetetlenül nagy szeretetének az ünnepe. Annak a szeretetnek
az ünnepe, amely lehajolt abba a mélységbe, ahova mi zuhantunk önhibánkból,
amely szeretet kiemel innen minket, lemossa rólunk azt a sok szennyet, amivel
beszennyeztük magunkat, amely szeretetből Isten új kezdést engedélyez, és
visszaemel magához, ahonnan kiestünk.
Így olvassuk
ezt az igében: "Abban lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete irántunk, hogy
egyszülött Fiát elküldte Isten a világba, hogy éljünk általa." Ez a
szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, ahogy Ő szeretett
minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Ez a szeretet
Jézus Krisztus életébe került.
Karácsony tehát
az ember önmegváltásának a teljes csődjét is mutatja. Istennek kellett emberré
lennie, mert az ember nem tud felemelkedni Istenhez. Egyáltalán az ember nem
tud felemelkedni. Nem tud többé emelkedetten gondolkozni és élni, annyira
tehetetlenné vált minden jóra, az igazi szeretetre is.
Isten egy kis
gyermekben hajolt le hozzánk, hogy felemeljen minket magához, és így
megmutassa, hogy az Isten erőtlensége erősebb az embereknél. Olyan hangsúlyos
ebben a mondatban, hogy "Úgy szerette Isten e világot..." Azt a
világot, amelyik tőle elszakadt, vele szembefordult, ellene fellázadt, amely
világ ma is negligálja vagy gúnyolja Őt. Isten ezt a világot szereti. Azt a
világot, amelyikben semmi szeretetre méltó nincs. Isten annak ellenére szereti
ezt a világot, hogy ilyen, amilyen. Az Isten szeretetében mindig ott van ez a
vonás: annak ellenére. Egyszerűen azért, mert ennek a világnak szüksége van
Isten szeretetére.
Isten úgy
szerette ezt a világot, hogy Jézus Krisztusban lemondott isteni dicsőségéről.
Már a testté lételkor, karácsonykor vállalta emberlétünk minden nyomorúságát.
Aztán még mélyebbre ment: magára vette az egész embervilág bűnterhét, bűnné
lett érettünk, és meghalt azért, hogy mi élhessünk. Meghalt, hogy isteni életét
szétossza közöttünk, és aki Ővele kapcsolatba kerül, aki ezt az életet
befogadja, vagyis "aki hisz", abban működni kezd ez az isteni élet.
Így szerette Isten e világot.
Az ember nem
tud így szeretni. Az emberi szeretet legfeljebb arra képes - ami régi
karácsonyi hagyomány -, hogy ilyenkor néhány napig hallgatnak a fegyverek.
Egy-két napos fegyvernyugvás. Ez az emberi szeretetnek a teljesítőképessége. De
az is úgy, ahogy egyszer valaki a fronton mondta: "Ma nem lövünk, de a
puska a lábnál marad." Vagy ahogy egy családban hangzott el egy karácsony
reggelen: "Ma nem támadunk, de rendbe hozzuk a fegyvereket." És
karácsony délután döntötték el a családi tanácskozáson, hogyan fognak
tönkretenni és kisemmizni valakit, akinek ünnep előtt természetesen kellemes
ünnepeket kívántak. Az emberi szeretet erre képes. Ma nem lövünk, de a fegyver
töltve marad. Ma nem támadunk, mert karácsony van, és ünnepeljük a magunk
szeretetét, de rendezzük a sorainkat, és rendbe hozzuk a fegyvereinket.
Pedig a szíve
mélyén mindenki nagyon vágyik szeretetre, Nem csak arra, hogy őt szeressék,
arra is eljut a legtöbb ember egyszer, hogy de jó lenne egyszer igazán
szeretni. Jó lenne úgy élni, hogy ne bosszantsam és fárasszam mindig a
körülöttem élőket. Olyan jó lenne a házasságban békességben élni. Olyan jó
lenne a szüleinknek csak örömet szerezni. Olyan jó lenne a gyerekeinket sokkal
türelmesebben megérteni és segíteni. Olyan jó lenne, ha a szomszéd családok és
népek nem gyötörnék és megszegényítenék egymást, hanem meggazdagítanák egymás
életét. Olyan jó lenne, ha munkatársak, vetélytársak, talán még az ellenségek
is, el tudnák fogadni egymást, és tudnának igazán szeretni. A vágy megvan, és
akkor megszólal a józan ész, és azt mondja: de erre csak az Isten képes. És aki
ezt mondja, talán nem is gondolja, milyen igazat mond. Erre valóban csak Isten
képes. Viszont enélkül tönkremegy az emberi élet. Erre a szeretetre, ami nélkül
elviselhetetlen az élet, csak Isten képes.
"Szeretteim,
szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől
született, és ismeri az Istent. Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az
Istent, mert az Isten szeretet. Abból tudjuk, hogy benne élünk, és Ő mibennünk,
hogy a maga Lelkéből adott nekünk. És mi láttuk, és bizonyságot teszünk arról,
hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. Ha valaki vallja, hogy Jézus
az Isten Fia, abban az Isten lakik, ő pedig az Istenben." Erre a
szeretetre csak az Isten képes. De Isten képes volt arra is, hogy ebből a
szeretetből egészen közel hajoljon hozzánk, és önmagát ossza szét közöttünk.
Isten kész arra, hogy mint ahogy testet öltött az első karácsonykor egy
istállóban az ember Jézus alakjában, ugyanúgy testet öltsön mibennünk, és
önmagát adja nekünk. Ezt olvastuk itt. Lehetséges az, hogy Isten elkezdjen élni
valakiben, aki Őt behívja, beengedi az életébe, és az ilyen ember Isten
szeretetével kezd szeretni. Pontosabban, az ilyen emberben az Isten maga kezd
el szeretni. Mi ennek a feltétele? "Ha valaki vallja, hogy Jézus az Isten
Fia, abban az Isten lakik." Vagyis abban megmozdul, elkezd élni az isteni
szeretet.
Vallod te azt,
hogy Jézus az Isten Fia? Ott a betlehemi jászolban is, a golgotai keresztre
kifeszítve is - és ha hittel befogadjuk - a mi életünkben is, hogy Ő az Isten
Fia? Akkor lehetséges az, hogy bennünk az Isten szeretete jelenjék meg. És ami
a saját erőfeszítésünkből lehetetlen volt, és egészen bizonyos, hogy soha nem
fog sikerülni, hogy mi tiszta szívből, igazán, mindenkit szeressünk, az
egyszerre valóság lesz, mert az Isten lakik bennünk, és Ő kezd el szeretni
bennünk.
Hadd kérdezzem
meg most egészen egyszerűen és keményen: Akarod te ezt igazán? Vagy csak
beszélünk erről, álmodozunk, vágyakozunk utána, de ezt a lépést mégsem tesszük
meg. A magunk szeretetével nem messzire megyünk. A karácsonyi evangélium az,
hogy Isten a maga szeretetét kínálja nekünk, de ez Jézus személyéhez van kötve.
És ez ahhoz a döntéshez van kötve, hogy én hiszem, hogy Jézus az Isten Fia, így
rendelem alá az életemet neki, és akkor Ő kezd el szeretni bennem és általam.
Akarjuk mi ezt igazán? Mert, ha igen, akkor ez a mi számunkra is azt jelenti
ám, amit neki jelentett karácsony. Aki így akar szeretni, annak ugyanúgy le
kell mondania a maga dicsőségéről, mint ahogy az emberré lett Isten Fia
lemondott a maga isteni dicsőségéről. És az ilyen embernek, az ő régi
természetének ugyanúgy meg kell halnia, mint ahogyan Isten Fia meghalt a
kereszten. És ez azt jelenti, hogy vissza fogod vonni a válókeresetet, mielőtt
még elmennétek a tárgyalásra. Hogy mégis csak kibékültök a te kezdeményezésedre
még a békéltető előtt. Ez azt jelenti, hogy végre lemondasz a magad igazáról,
és igazat adsz Istennek. Ez azt jelenti, hogy nem szabod a szereteted
feltételének azt, hogyha ő megváltozik, hanem elfogadod így, ahogy van, és
elkezded szeretni, ahogy az Isten is elfogadott minket, amint vagyunk, sok bűn
alatt.
És ez azt
jelenti, hogy félretesszük a magunk elveit, amikre oly büszkék vagyunk, és amik
oly alkalmatlanokká tesznek minket a szeretetre, és engedünk az Isten
indításának. És készek vagyunk szívből megbocsátani sok történelmi és frissen
elszenvedett sérelmet, mert az Isten szeretete erre indít bennünket. És készek
és képesek leszünk eltűrni szeretetre egyáltalán nem méltó embereket magunk
körül, és a belőlünk áradó isteni szeretet fogja átformálni őket. Ezt jelenti
az Isten szeretetével szeretni. A szeretet vérre megy!
Az Isten Fiának
a vére is kihullott a kereszten, mert szeretett minket, és önmagát adta
érettünk. A szeretetbe bele kell halni. Ha te igazán szeretni akarsz, akkor
bele kell halnia a büszkeségednek, az önérzeteskedésednek, a hiúságodnak, egész
régi, huncut, ravasz, gyűlölködő, önző természetednek, hogy aztán éljen benned
hatalmasan az Isten, és az Isten szeretete. Akkor az isteni szeretet sugárzik
majd belőlünk.
Nagy ár ez
ezért? Túl nagy ár? Inkább maradjunk a gyűlölködésben? Isten nem számolgatta,
hogy mekkora árat kell fizetnie azért, hogy mi éljünk. "Úgy szerette Isten
e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen,
hanem örök élete legyen."
Így azonban
lejött a menny erre a földre. Ezért vált lehetővé az, hogy akár ma belépjen
valaki a mennyek országába, és a mennyországot vigye magával haza, vagy a
munkahelyére, vagy oda, ahol már azt mondja, hogy ez pokol, és megjelenjen
valami isteni abban, aki így megnyitja magát Isten szeretete előtt. Ennek a
szeretetnek az ünnepe a karácsony. Az Isten szeretetéé.
2) A második,
amit az ajándékozásról mondottunk. A karácsony nem az ajándékozás ünnepe, hanem
a karácsony egyértelműen az Isten nekünk készített ajándékának az ünnepe,
vagyis Jézusnak az ünnepe. Ő az Isten ajándéka. Nem tortaünnep, hanem
születésnap. Az emberré született Jézus Krisztus születése napja, ami neki nagy
szenvedés volt, nekünk azonban kimondhatatlan öröm és ajándék, mert Ővele és
Őérette kaptunk vissza mindent, amit elveszítettünk a bűn miatt. És az, hogy mi
karácsonykor ajándékokat adunk egymásnak, erre az Isten nagy ajándékára
emlékeztet bennünket.
Olyan sok
kedves, tiszta, őszinte, szép vonása is van a mi karácsonyi ajándékozásunknak.
És ugyanakkor olyan sok csúnya és tisztátalan is keveredik bele: sok
képmutatás, kényszer, sokszor még számítás is.
Egyszer egy
asszony zúgolódott amiatt, hogy a férje milyen értékes ajándékot készít egy
ismerősüknek, s a férfi huncut mosollyal, megnyugtatásul ezt mondta: "Ne
félj, anyukám! Megtérül ez még nekünk!" Így is tudunk mi karácsonykor
ajándékozni.
Isten azonban
nem így ajándékozott. Isten nem valamit adott nekünk, hanem önmagát, egészen.
Isten nem számításból adta nekünk Jézust, hanem szeretetből. És nem vár érte
viszonzást, még hálát sem. Egy valamit vár Isten tőlünk. Azt, hogy fogadjuk el
az Ő ajándékát. "Az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne
vesszen, hanem örök élete legyen." Mert, aki nem hisz őbenne, az elvész.
Isten ezt hozza tudtunkra karácsonykor, hogy az Ő ajándéka, Jézus Krisztus nem
luxus, nem fényűzés, nem esetleges dísz a fenyőfán, hanem maga az élet.
"Akié a Fiú, azé az élet. És akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs
meg abban." Ezért nagyon fontos ennek az igének a befejező mondata is:
"... hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen." Hogy tudjuk elfogadni az
Isten ajándékát. Isten mindent megtett azért, hogy nekünk mindenünk meglegyen,
ami erre az életre és az örök életre szükséges. Karácsonykor eget-földet
megmozgatott az Isten ennek érdekében. Angyalok seregei jöttek-mentek ég és
föld között. Megtörtént a páratlan csoda, a teremtéshez hasonló csoda, a testté
létel, de mindez hiába, ha valaki nem fogadja el.
Egyszer Jézus ezt
az elfogadó hitet a gyermekek magatartásához hasonlította. Azt mondta:
"Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint kisgyermek, nem megy be
abba." A kisgyermek hogy fogadja az ajándékot? Úgy, hogy elfogadja. A
kisgyermek nem számítgat. Ő még nem bizalmatlan, nem gyanakvó. Elfogadja, amit
kap, és él vele.
Elfogadtuk mi
már valóban az Isten ajándékát? Vagy talán meg sem halljuk, amikor kínálja?
Olyan
megdöbbentő volt számomra, mikor hallottam, hogy egy üzemben néhány fiatalember
olyan garázdaságot követett el, hogy elbocsátották őket. Közölték velük, hogy
jelentkezzenek a munkakönyvükért másnap. Aznap azonban még volt valami
munkásgyűlés, és az igazgató sok mindenről beszélt, s egyebek között
bejelentette azt is, hogy mégis csak adnak lehetőséget ezeknek a fiúknak az
újrakezdésre. Egyelőre nem kell elkérniük a munkakönyvüket, folytathatják a
munkát. Az egyik fiatalember azonban egyáltalán nem figyelt oda erre az
előadásra. Mint elmondta, egy kislánnyal szemezett végig. Nem is hallotta, hogy
ott róla is szó volt, utána jelentkezett a munkakönyvéért, és elment. Utólag
bánta, mert ezzel nagyon nagy kellemetlenséget szerzett önmagának.
Nem így ülünk
olykor mi is itt a templomban? Isten rólunk beszél. Nekünk kegyelmezett meg.
Nekünk kínál ajándékot, és mi meg sem halljuk, mert itt is magunkat ünnepeljük.
Itt is a saját gondolatainkkal vagyunk elfoglalva, itt is a magunk programját
tervezzük, miközben Ő beszél hozzánk, és ajándékot kínál.
"Úgy
szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta." De ha ez nekünk
nem kell, maradunk továbbra is szegények.
Fájdalmas az,
amikor emberekből árad a panasz, és soroljuk vég nélkül, hogy mi-minden nélkül
szűkölködünk, mire lenne szükségünk, mi-minden nincs az életünkben, és ahogy
ezt hallom sokszor, egyre-másra jutnak eszembe az igék, amik arról beszélnek,
hogy ezt is meg lehet kapni Jézusban, ez is meglenne neked, ha Jézust
elfogadtad volna, ez is, ez is, ez is. Nyöszörögsz, nyavalyogsz, nyafogsz
ahelyett, hogy elfogadnád az Isten ajándékát.
Mert aki Jézust
elfogadta, annak a magányban társa lesz. És az meg fogja találni a többieket,
akiknek szolgálva nem lesz magányos. Az küldetést kap Istentől. Aki Jézust
elfogadta, az a gyászban vigasztalást talál, és akkor is tökéletes vigasztalás
van a szívében, ha a könnyei csorognak. Mert ez nem olyan vigasztalás, mint
amit mi próbálunk adni egymásnak.
Aki Jézust, az
Isten karácsonyi ajándékát elfogadta, annak a csüggedésben reménysége lesz. Az,
ha néha-néha meg-megcsapja is az, hogy értelmetlen már az élete, vagy céltalan,
vagy minek van itt, újra és újra világosságot kap, és meglátja, hogy mire
akarja őt még használni Isten. Annak a feszültségek között is békessége van,
mert Ő a mi békességünk. Az a csalódások után mindig újra bizalmat nyer tőle.
Annak Jézus lesz az életében az a biztos pont, akiben mindig megfogódzhat. Az a
szilárd talaj, ami soha meg nem inog. Aki mindig vele marad, életének minden
pillanatában, a halálunk pillanatában is, amikor mindnyájan egyedül lennénk
egyébként, és azon túl is, az örökkévalóságban.
Ő az, aki úgy
szeretett minket, hogy mindig csak ad. Önmagát is adta. És nincsen senkiben
nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért." Így
sem kell neked Jézus? "...hogy aki hisz őbenne el ne vesszen."
"Mert aki nem hisz őbenne, az immár elveszett" - ezt mondja az ige.
Karácsony az
Isten szeretetének az ünnepe. Karácsony az Isten ajándékának, Jézusnak az
ünnepe. Isten kínál ajándékot nekünk. Aki ezt az ajándékot visszautasítja, azon
csakugyan nem lehet segíteni.
Mit jelent ez
egészen gyakorlati módon, hogy "aki hisz őbenne"? Mit jelent hinni
Jézusban? Most ennek az igének az üzenetéhez ragaszkodva, ebben a négy lépésben
tudnám summázni ezt: Aki hisz őbenne, az elhiszi neki, hogy nála nélkül semmire
sem képes, szeretni sem. De elhiszi neki, hogy ővele mindenre képes, még
szeretni is. Tehát nem mond le arról, hogy mégis szeressen. Aki őbenne hisz, az
elfogadja azt, amit Ő kínál: bűneinek a bocsánatát, s engedi, hogy átformálja
őt Isten szeretete. Aki őbenne hisz, az átengedi magán ezt a szeretet, és ezzel
a szeretettel fog szeretni másokat. Komolyan veszem, hogy nélküle nem tudok
szeretni. Nem mondok le arról, hogy mégis szeretni akarom a többieket és Őt.
Engedem, hogy Isten szeretete átformáljon. Befogadom Istent, aki maga a
szeretet, és engedem, hogy Isten szeretete átáradjon rajtam, ha belepusztulok
is. Sőt, egyenesen akarom, hogy pusztuljon bele az én régi, önző, magamnak
való, korlátolt természetem, hogy korlátlan tere legyen bennem Istennek, aki
maga a szeretet. Hisszük-e mi ezt igazán? Akkor volt érdemes ide eljönni, ha
erre a kérdésre világos választ adunk Istennek most, mindjárt.
Hisszük-e azt,
hogy nála nélkül semmi jóra nem vagyunk képesek? Hisszük-e azt, ha Őt
befogadtuk, bármire képessé tesz, mert Ő mindenre képes? Engedjük-e, hogy Ő
átalakítson minket, és ott nyúljon hozzánk, ahol Ő akar, és attól szabadítson
meg, és azzal ajándékozzon meg, amivel Ő akar? És aztán engedjük-e, hogy
mindaz, amit kaptunk tőle, továbbmenjen másokhoz? Elhisszük-e, hogy így leszünk
igazán gazdagok, ha mi közvetítünk Isten és mások között?
Így a karácsony
nem múló hangulat lesz, hanem olyan új életnek a kezdete, amelyik egyre inkább
gazdagodik, míg végül az örökkévalóságban majd kiteljesedik. Legyen áldott az
Isten, hogy így szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy
aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!
Cseri Kálmán
református lelkipásztor
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)