Testvéri Szó újévi újság 2012 január

Mindenkinek kegyelemben gazdag új évet kívánunk!
Bízd Újra Életed Krisztusra!

Az újság címére kattintva jobb klikkel, megnyitás új lapon, megjelenik Google dokumentumban, ott olvasható és letölthető!
Testveri szo ujsag 2013 januar ujevii szam A5 Ungvar Kisdobrony

MINEK AZ ÜNNEPE A KARÁCSONY?

A karácsony megünneplésénél valami tragikus hangsúlyeltolódásnak vagyunk tanúi. Valami olyan történt ezzel az ünneppel, mint ami abban a családban, amelyikben az volt a szokás, hogy a családtagok születésnapját bensőséges, meghitt együttléten ünnepelték meg. Ilyenkor az ünnepelt életének utolsó esztendejéről megemlékeztek, elsorolták annak jelesebb eseményeit, és együtt adtak hálát Istennek az Ő megtartó szeretetéért. Szerény, de kedvesen elkészített vacsorán volt együtt a család, amelyikre készült mindig egy kis torta is. A baj aztán ott kezdődött, hogy egyszer az egyik távolabbi rokon egy hatalmas tortával remekelt, amit persze mindenki elkezdett dicsérni, csodálni, noha ez nem volt szokás az ő körükben addig. És ezzel aztán elindult a lavina. Ettől kezdve többen is hoztak tortát az ilyen családi együttlétekre, elkezdtek egymással versengeni, divatok alakultak ki. A kerek torta már ósdinak számított, szögleteset kellett készíteni, aztán emeleteset, aztán mindenféle díszekkel cicomázták. Lassan a torta egyre kisebb lett, a díszek száma és csillogása egyre nőtt. El is nevezték ezeket az alkalmakat tortaünnepnek. Így érkezett el a nagyapa 80. születésnapja, amelyiken valóságos tortakiállítást rendeztek a gyermekei és az unokái. Volt zsűri, amelyik minősítette a formákat és az ízeket, és díjazta a tortaünnepnek a remekeit, s csak amikor feloszlott a vendégsereg, akkor döbbentek rá arra, hogy az ünnepeltről egy szó sem esett. És a nagyapa csöndesen szolgáló, áldozatos, szeretetben gazdag életét senki sem köszönte meg sem Istennek, sem neki. Nem is őt ünnepelték. Önmagukat ünnepelték egész este, és kezeik csinálmányát - ahogy a Biblia mondja. Így lett a hajdan volt, meghitt, bensőséges alkalomból rideg, világias tortaverseny.

Ugyanígy tolódott el a hangsúly karácsony eredeti tartalmáról is. Mert ha ma megkérdezzük az embereket, minek az ünnepe a karácsony, akkor a leggyakrabban ilyen válaszokat hallhatunk: A szeretet ünnepe, az ajándékozás ünnepe, a család ünnepe, a fenyőfa ünnepe stb. És természetesen a mi szeretetünk ünnepe, és a mi ajándékozásunk ünnepe, és a mi családunk ünnepe. Mert ilyenkor legalább néhány napig igyekszünk elviselni vagy szeretni egymást. Ilyenkor mi készítünk és mi várunk ajándékot, és ilyenkor, ha egyébként egész évben nem sokat törődünk is egymással, rájövünk arra, hogy mégis csak vannak rokonaink, akiket felkeresünk vagy meghívunk. Tehát a mi ünnepünk. Magunkat ünnepeljük karácsonykor. Erről árulkodik a szükségesnél sokkal dúsabban terített asztal is.

Éppen ezért ma azt nézzük meg, hogy Isten igéje mit mond arról, valójában minek az ünnepe hát a karácsony? Csakugyan a szeretet ünnepe, az ajándékozásé, a családé, vagy valami másé? Isten igéje nagyon határozott nemmel válaszol ezekre a kérdésekre. S azt mondja, hogy ez mind hamisítás, az önmaga ünnepeltetésére és imádtatására mindig kész ember jellemző valóságtorzítása. Mert karácsony nem a szeretet ünnepe! És karácsony nem az ajándékozás ünnepe, és nem a családnak, még csak nem is az úgynevezett szent családnak az ünnepe, hanem valami egészen más.

Az első két említett tévedésre szeretném elmondani a Biblia válaszát.

1) Isten igéje szerint karácsony az Isten irántunk való szeretetének az ünnepe. Tehát nem a szeretet ünnepe úgy általában, mivelhogy úgy általában szeretet nem létezik. Mert azt olvassuk az igében, hogy maga Isten a szeretet. És nem lehet még a mi egymás iránti szeretetünk ünnepe sem, mert amíg Isten szeretete alapjaiban meg nem változtat minket, addig képtelenek vagyunk arra, hogy igazán szeressünk. Karácsony tehát a mindenható, szent Úr Isten irántunk való meg nem érdemelt, felfoghatatlan, mérhetetlenül nagy szeretetének az ünnepe. Annak a szeretetnek az ünnepe, amely lehajolt abba a mélységbe, ahova mi zuhantunk önhibánkból, amely szeretet kiemel innen minket, lemossa rólunk azt a sok szennyet, amivel beszennyeztük magunkat, amely szeretetből Isten új kezdést engedélyez, és visszaemel magához, ahonnan kiestünk.

Így olvassuk ezt az igében: "Abban lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete irántunk, hogy egyszülött Fiát elküldte Isten a világba, hogy éljünk általa." Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, ahogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Ez a szeretet Jézus Krisztus életébe került.

Karácsony tehát az ember önmegváltásának a teljes csődjét is mutatja. Istennek kellett emberré lennie, mert az ember nem tud felemelkedni Istenhez. Egyáltalán az ember nem tud felemelkedni. Nem tud többé emelkedetten gondolkozni és élni, annyira tehetetlenné vált minden jóra, az igazi szeretetre is.

Isten egy kis gyermekben hajolt le hozzánk, hogy felemeljen minket magához, és így megmutassa, hogy az Isten erőtlensége erősebb az embereknél. Olyan hangsúlyos ebben a mondatban, hogy "Úgy szerette Isten e világot..." Azt a világot, amelyik tőle elszakadt, vele szembefordult, ellene fellázadt, amely világ ma is negligálja vagy gúnyolja Őt. Isten ezt a világot szereti. Azt a világot, amelyikben semmi szeretetre méltó nincs. Isten annak ellenére szereti ezt a világot, hogy ilyen, amilyen. Az Isten szeretetében mindig ott van ez a vonás: annak ellenére. Egyszerűen azért, mert ennek a világnak szüksége van Isten szeretetére.

Isten úgy szerette ezt a világot, hogy Jézus Krisztusban lemondott isteni dicsőségéről. Már a testté lételkor, karácsonykor vállalta emberlétünk minden nyomorúságát. Aztán még mélyebbre ment: magára vette az egész embervilág bűnterhét, bűnné lett érettünk, és meghalt azért, hogy mi élhessünk. Meghalt, hogy isteni életét szétossza közöttünk, és aki Ővele kapcsolatba kerül, aki ezt az életet befogadja, vagyis "aki hisz", abban működni kezd ez az isteni élet. Így szerette Isten e világot.

Az ember nem tud így szeretni. Az emberi szeretet legfeljebb arra képes - ami régi karácsonyi hagyomány -, hogy ilyenkor néhány napig hallgatnak a fegyverek. Egy-két napos fegyvernyugvás. Ez az emberi szeretetnek a teljesítőképessége. De az is úgy, ahogy egyszer valaki a fronton mondta: "Ma nem lövünk, de a puska a lábnál marad." Vagy ahogy egy családban hangzott el egy karácsony reggelen: "Ma nem támadunk, de rendbe hozzuk a fegyvereket." És karácsony délután döntötték el a családi tanácskozáson, hogyan fognak tönkretenni és kisemmizni valakit, akinek ünnep előtt természetesen kellemes ünnepeket kívántak. Az emberi szeretet erre képes. Ma nem lövünk, de a fegyver töltve marad. Ma nem támadunk, mert karácsony van, és ünnepeljük a magunk szeretetét, de rendezzük a sorainkat, és rendbe hozzuk a fegyvereinket.

Pedig a szíve mélyén mindenki nagyon vágyik szeretetre, Nem csak arra, hogy őt szeressék, arra is eljut a legtöbb ember egyszer, hogy de jó lenne egyszer igazán szeretni. Jó lenne úgy élni, hogy ne bosszantsam és fárasszam mindig a körülöttem élőket. Olyan jó lenne a házasságban békességben élni. Olyan jó lenne a szüleinknek csak örömet szerezni. Olyan jó lenne a gyerekeinket sokkal türelmesebben megérteni és segíteni. Olyan jó lenne, ha a szomszéd családok és népek nem gyötörnék és megszegényítenék egymást, hanem meggazdagítanák egymás életét. Olyan jó lenne, ha munkatársak, vetélytársak, talán még az ellenségek is, el tudnák fogadni egymást, és tudnának igazán szeretni. A vágy megvan, és akkor megszólal a józan ész, és azt mondja: de erre csak az Isten képes. És aki ezt mondja, talán nem is gondolja, milyen igazat mond. Erre valóban csak Isten képes. Viszont enélkül tönkremegy az emberi élet. Erre a szeretetre, ami nélkül elviselhetetlen az élet, csak Isten képes.

"Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent, mert az Isten szeretet. Abból tudjuk, hogy benne élünk, és Ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. És mi láttuk, és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. Ha valaki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban az Isten lakik, ő pedig az Istenben." Erre a szeretetre csak az Isten képes. De Isten képes volt arra is, hogy ebből a szeretetből egészen közel hajoljon hozzánk, és önmagát ossza szét közöttünk. Isten kész arra, hogy mint ahogy testet öltött az első karácsonykor egy istállóban az ember Jézus alakjában, ugyanúgy testet öltsön mibennünk, és önmagát adja nekünk. Ezt olvastuk itt. Lehetséges az, hogy Isten elkezdjen élni valakiben, aki Őt behívja, beengedi az életébe, és az ilyen ember Isten szeretetével kezd szeretni. Pontosabban, az ilyen emberben az Isten maga kezd el szeretni. Mi ennek a feltétele? "Ha valaki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban az Isten lakik." Vagyis abban megmozdul, elkezd élni az isteni szeretet.

Vallod te azt, hogy Jézus az Isten Fia? Ott a betlehemi jászolban is, a golgotai keresztre kifeszítve is - és ha hittel befogadjuk - a mi életünkben is, hogy Ő az Isten Fia? Akkor lehetséges az, hogy bennünk az Isten szeretete jelenjék meg. És ami a saját erőfeszítésünkből lehetetlen volt, és egészen bizonyos, hogy soha nem fog sikerülni, hogy mi tiszta szívből, igazán, mindenkit szeressünk, az egyszerre valóság lesz, mert az Isten lakik bennünk, és Ő kezd el szeretni bennünk.

Hadd kérdezzem meg most egészen egyszerűen és keményen: Akarod te ezt igazán? Vagy csak beszélünk erről, álmodozunk, vágyakozunk utána, de ezt a lépést mégsem tesszük meg. A magunk szeretetével nem messzire megyünk. A karácsonyi evangélium az, hogy Isten a maga szeretetét kínálja nekünk, de ez Jézus személyéhez van kötve. És ez ahhoz a döntéshez van kötve, hogy én hiszem, hogy Jézus az Isten Fia, így rendelem alá az életemet neki, és akkor Ő kezd el szeretni bennem és általam. Akarjuk mi ezt igazán? Mert, ha igen, akkor ez a mi számunkra is azt jelenti ám, amit neki jelentett karácsony. Aki így akar szeretni, annak ugyanúgy le kell mondania a maga dicsőségéről, mint ahogy az emberré lett Isten Fia lemondott a maga isteni dicsőségéről. És az ilyen embernek, az ő régi természetének ugyanúgy meg kell halnia, mint ahogyan Isten Fia meghalt a kereszten. És ez azt jelenti, hogy vissza fogod vonni a válókeresetet, mielőtt még elmennétek a tárgyalásra. Hogy mégis csak kibékültök a te kezdeményezésedre még a békéltető előtt. Ez azt jelenti, hogy végre lemondasz a magad igazáról, és igazat adsz Istennek. Ez azt jelenti, hogy nem szabod a szereteted feltételének azt, hogyha ő megváltozik, hanem elfogadod így, ahogy van, és elkezded szeretni, ahogy az Isten is elfogadott minket, amint vagyunk, sok bűn alatt.

És ez azt jelenti, hogy félretesszük a magunk elveit, amikre oly büszkék vagyunk, és amik oly alkalmatlanokká tesznek minket a szeretetre, és engedünk az Isten indításának. És készek vagyunk szívből megbocsátani sok történelmi és frissen elszenvedett sérelmet, mert az Isten szeretete erre indít bennünket. És készek és képesek leszünk eltűrni szeretetre egyáltalán nem méltó embereket magunk körül, és a belőlünk áradó isteni szeretet fogja átformálni őket. Ezt jelenti az Isten szeretetével szeretni. A szeretet vérre megy!

Az Isten Fiának a vére is kihullott a kereszten, mert szeretett minket, és önmagát adta érettünk. A szeretetbe bele kell halni. Ha te igazán szeretni akarsz, akkor bele kell halnia a büszkeségednek, az önérzeteskedésednek, a hiúságodnak, egész régi, huncut, ravasz, gyűlölködő, önző természetednek, hogy aztán éljen benned hatalmasan az Isten, és az Isten szeretete. Akkor az isteni szeretet sugárzik majd belőlünk.

Nagy ár ez ezért? Túl nagy ár? Inkább maradjunk a gyűlölködésben? Isten nem számolgatta, hogy mekkora árat kell fizetnie azért, hogy mi éljünk. "Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

Így azonban lejött a menny erre a földre. Ezért vált lehetővé az, hogy akár ma belépjen valaki a mennyek országába, és a mennyországot vigye magával haza, vagy a munkahelyére, vagy oda, ahol már azt mondja, hogy ez pokol, és megjelenjen valami isteni abban, aki így megnyitja magát Isten szeretete előtt. Ennek a szeretetnek az ünnepe a karácsony. Az Isten szeretetéé.

2) A második, amit az ajándékozásról mondottunk. A karácsony nem az ajándékozás ünnepe, hanem a karácsony egyértelműen az Isten nekünk készített ajándékának az ünnepe, vagyis Jézusnak az ünnepe. Ő az Isten ajándéka. Nem tortaünnep, hanem születésnap. Az emberré született Jézus Krisztus születése napja, ami neki nagy szenvedés volt, nekünk azonban kimondhatatlan öröm és ajándék, mert Ővele és Őérette kaptunk vissza mindent, amit elveszítettünk a bűn miatt. És az, hogy mi karácsonykor ajándékokat adunk egymásnak, erre az Isten nagy ajándékára emlékeztet bennünket.

Olyan sok kedves, tiszta, őszinte, szép vonása is van a mi karácsonyi ajándékozásunknak. És ugyanakkor olyan sok csúnya és tisztátalan is keveredik bele: sok képmutatás, kényszer, sokszor még számítás is.

Egyszer egy asszony zúgolódott amiatt, hogy a férje milyen értékes ajándékot készít egy ismerősüknek, s a férfi huncut mosollyal, megnyugtatásul ezt mondta: "Ne félj, anyukám! Megtérül ez még nekünk!" Így is tudunk mi karácsonykor ajándékozni.

Isten azonban nem így ajándékozott. Isten nem valamit adott nekünk, hanem önmagát, egészen. Isten nem számításból adta nekünk Jézust, hanem szeretetből. És nem vár érte viszonzást, még hálát sem. Egy valamit vár Isten tőlünk. Azt, hogy fogadjuk el az Ő ajándékát. "Az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Mert, aki nem hisz őbenne, az elvész. Isten ezt hozza tudtunkra karácsonykor, hogy az Ő ajándéka, Jézus Krisztus nem luxus, nem fényűzés, nem esetleges dísz a fenyőfán, hanem maga az élet. "Akié a Fiú, azé az élet. És akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban." Ezért nagyon fontos ennek az igének a befejező mondata is: "... hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen." Hogy tudjuk elfogadni az Isten ajándékát. Isten mindent megtett azért, hogy nekünk mindenünk meglegyen, ami erre az életre és az örök életre szükséges. Karácsonykor eget-földet megmozgatott az Isten ennek érdekében. Angyalok seregei jöttek-mentek ég és föld között. Megtörtént a páratlan csoda, a teremtéshez hasonló csoda, a testté létel, de mindez hiába, ha valaki nem fogadja el.

Egyszer Jézus ezt az elfogadó hitet a gyermekek magatartásához hasonlította. Azt mondta: "Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint kisgyermek, nem megy be abba." A kisgyermek hogy fogadja az ajándékot? Úgy, hogy elfogadja. A kisgyermek nem számítgat. Ő még nem bizalmatlan, nem gyanakvó. Elfogadja, amit kap, és él vele.

Elfogadtuk mi már valóban az Isten ajándékát? Vagy talán meg sem halljuk, amikor kínálja?

Olyan megdöbbentő volt számomra, mikor hallottam, hogy egy üzemben néhány fiatalember olyan garázdaságot követett el, hogy elbocsátották őket. Közölték velük, hogy jelentkezzenek a munkakönyvükért másnap. Aznap azonban még volt valami munkásgyűlés, és az igazgató sok mindenről beszélt, s egyebek között bejelentette azt is, hogy mégis csak adnak lehetőséget ezeknek a fiúknak az újrakezdésre. Egyelőre nem kell elkérniük a munkakönyvüket, folytathatják a munkát. Az egyik fiatalember azonban egyáltalán nem figyelt oda erre az előadásra. Mint elmondta, egy kislánnyal szemezett végig. Nem is hallotta, hogy ott róla is szó volt, utána jelentkezett a munkakönyvéért, és elment. Utólag bánta, mert ezzel nagyon nagy kellemetlenséget szerzett önmagának.

Nem így ülünk olykor mi is itt a templomban? Isten rólunk beszél. Nekünk kegyelmezett meg. Nekünk kínál ajándékot, és mi meg sem halljuk, mert itt is magunkat ünnepeljük. Itt is a saját gondolatainkkal vagyunk elfoglalva, itt is a magunk programját tervezzük, miközben Ő beszél hozzánk, és ajándékot kínál.

"Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta." De ha ez nekünk nem kell, maradunk továbbra is szegények.

Fájdalmas az, amikor emberekből árad a panasz, és soroljuk vég nélkül, hogy mi-minden nélkül szűkölködünk, mire lenne szükségünk, mi-minden nincs az életünkben, és ahogy ezt hallom sokszor, egyre-másra jutnak eszembe az igék, amik arról beszélnek, hogy ezt is meg lehet kapni Jézusban, ez is meglenne neked, ha Jézust elfogadtad volna, ez is, ez is, ez is. Nyöszörögsz, nyavalyogsz, nyafogsz ahelyett, hogy elfogadnád az Isten ajándékát.

Mert aki Jézust elfogadta, annak a magányban társa lesz. És az meg fogja találni a többieket, akiknek szolgálva nem lesz magányos. Az küldetést kap Istentől. Aki Jézust elfogadta, az a gyászban vigasztalást talál, és akkor is tökéletes vigasztalás van a szívében, ha a könnyei csorognak. Mert ez nem olyan vigasztalás, mint amit mi próbálunk adni egymásnak.

Aki Jézust, az Isten karácsonyi ajándékát elfogadta, annak a csüggedésben reménysége lesz. Az, ha néha-néha meg-megcsapja is az, hogy értelmetlen már az élete, vagy céltalan, vagy minek van itt, újra és újra világosságot kap, és meglátja, hogy mire akarja őt még használni Isten. Annak a feszültségek között is békessége van, mert Ő a mi békességünk. Az a csalódások után mindig újra bizalmat nyer tőle. Annak Jézus lesz az életében az a biztos pont, akiben mindig megfogódzhat. Az a szilárd talaj, ami soha meg nem inog. Aki mindig vele marad, életének minden pillanatában, a halálunk pillanatában is, amikor mindnyájan egyedül lennénk egyébként, és azon túl is, az örökkévalóságban.

Ő az, aki úgy szeretett minket, hogy mindig csak ad. Önmagát is adta. És nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért." Így sem kell neked Jézus? "...hogy aki hisz őbenne el ne vesszen." "Mert aki nem hisz őbenne, az immár elveszett" - ezt mondja az ige.

Karácsony az Isten szeretetének az ünnepe. Karácsony az Isten ajándékának, Jézusnak az ünnepe. Isten kínál ajándékot nekünk. Aki ezt az ajándékot visszautasítja, azon csakugyan nem lehet segíteni.

Mit jelent ez egészen gyakorlati módon, hogy "aki hisz őbenne"? Mit jelent hinni Jézusban? Most ennek az igének az üzenetéhez ragaszkodva, ebben a négy lépésben tudnám summázni ezt: Aki hisz őbenne, az elhiszi neki, hogy nála nélkül semmire sem képes, szeretni sem. De elhiszi neki, hogy ővele mindenre képes, még szeretni is. Tehát nem mond le arról, hogy mégis szeressen. Aki őbenne hisz, az elfogadja azt, amit Ő kínál: bűneinek a bocsánatát, s engedi, hogy átformálja őt Isten szeretete. Aki őbenne hisz, az átengedi magán ezt a szeretet, és ezzel a szeretettel fog szeretni másokat. Komolyan veszem, hogy nélküle nem tudok szeretni. Nem mondok le arról, hogy mégis szeretni akarom a többieket és Őt. Engedem, hogy Isten szeretete átformáljon. Befogadom Istent, aki maga a szeretet, és engedem, hogy Isten szeretete átáradjon rajtam, ha belepusztulok is. Sőt, egyenesen akarom, hogy pusztuljon bele az én régi, önző, magamnak való, korlátolt természetem, hogy korlátlan tere legyen bennem Istennek, aki maga a szeretet. Hisszük-e mi ezt igazán? Akkor volt érdemes ide eljönni, ha erre a kérdésre világos választ adunk Istennek most, mindjárt.

Hisszük-e azt, hogy nála nélkül semmi jóra nem vagyunk képesek? Hisszük-e azt, ha Őt befogadtuk, bármire képessé tesz, mert Ő mindenre képes? Engedjük-e, hogy Ő átalakítson minket, és ott nyúljon hozzánk, ahol Ő akar, és attól szabadítson meg, és azzal ajándékozzon meg, amivel Ő akar? És aztán engedjük-e, hogy mindaz, amit kaptunk tőle, továbbmenjen másokhoz? Elhisszük-e, hogy így leszünk igazán gazdagok, ha mi közvetítünk Isten és mások között?

Így a karácsony nem múló hangulat lesz, hanem olyan új életnek a kezdete, amelyik egyre inkább gazdagodik, míg végül az örökkévalóságban majd kiteljesedik. Legyen áldott az Isten, hogy így szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!

Cseri Kálmán református lelkipásztor

Kisdobronyi evangelizació hanganyaga elérhető

Isten kegyelméből a Kisdobronyi evangelizáció hanganyaga elérhető. Kívánjuk, hogy áldásul szolgáljon, lelki táplálék legyen mindazoknak akik meghallgatják.

Kisdobronyi evangelizáció

Isten kegyelméből evangelizációs hetet tarthattunk Kisdobronyban, 2012 október 1-5.-ig. Meghívott igehírdetőnk Borzási István testvér volt. A hét témája a Gyülekezet volt a Jelenések könyvében leírt levelek alapján. Hisszük, hogy a Szent Írás nem veszíti el aktualitását, és ezek a levelek a mi tanulságunkra írattak meg. Az efézusi gyülekezetnek szóló levél volt az első este alapigéje, erről sajnos nem készült felvétel, de a többi este folyamán készült hanganyag ebben a bejegyzésben meghallgatható. Kívánom, hogy tartsunk őszinte önvizsgálatot, és adjunk teret Isten Igéjének az életünkben. Miről szólna az a levél, amelyet Jézus Krisztus nekem vagy neked címezne, amikor az életedre vagy gyülekezeti életünkre néz?

A lenti címekre kattintva, youtube videóként meghallgathatók az igehirdetések.

Levél a pergamoni gyülekezethez- a világias gyülekezet

Levél a thiatirai gyülekezethez-a tévelygő gyülekezet

Levél a szárdiszi gyülekezetnek-a halott gyülekezet

Levél a laodiceai gyülekezetnek-a langyos gyülekezet

Meghívó

Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját, evangelizációs istentiszteletekre!

A hét Témája:

Sorsdöntő találkozások

Időpont:

2012 október 15-21 (hétfőtől vasárnapig)

17 órától (magyar idő szerint)

Helyszín:

Ungvári Ukrán Baptista Imaház

Grusevszkoho út 37a

Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.

Máté 5,6

Jelenések könyve lépésről-lépésre 6.

(Paul Negruț-nak az Evangélium Hangja Rádióban elhangzott igehirdetése)

Levél a Szárdiszi Gyülekezetnek.

A Jelenések könyve a mennyről beszél nekünk, és Krisztus gyülekezete az aki még a menny felé haladó úton van. Úton van a menny felé. Jézus Krisztus célja az, hogy felkészítse a Gyülekezetet erre az útra. A Megváltónak, aki a gyülekezet Feje, az a célja, hogy úgy munkálkodjon, hogy úgy nevelje a gyülekezetét, hogy úgy szentelje meg a gyülekezetét, hogy az célhoz érjen.

            A Biblia utolsó könyvének 22 része van, amely 3 részre osztható. Az első rész, az 1. fejezet, melyben bemutatja a Gyülekezet Krisztusát. A második rész, a 2. és 3. fejezet, bemutatja Krisztus gyülekezetét. A harmadik rész, a 4. fejezet 22. versétől, bemutatja Krisztus gyülekezetének a jövőjét. Jelenleg a második résznél tartunk, a tanulmány során, és Jézus Krisztus gyülekezetével foglalkozunk. Az Úr felfedi Magát János apostol előtt, Pátmosz szigetén és tollbamond neki, lediktál, hét levelet, a hét gyülekezet számára. A 7-es szám a jelenések könyvében a teljességet, az egészet szimbolizálja, tehát Krisztus egy teljes, hiány nélküli üzenetet küld, minden gyülekezetnek, nem csak egyes gyülekezeteknek, vagy a gyülekezet egy részének. Amit eddig átvettünk:

Az efézusi gyülekezetben a cél szemelőltévesztésének veszélyét az első szeretet elvesztése okozta. A második gyülekezet, amelyet tanulmányoztunk a szmirnabeli gyülekezet volt, egy olyan gyülekezet, akire az Úr szeretettel tekint és nem talál benne semmi kivetnivalót. Bár ez a gyülekezet sok megpróbáltatáson és szenvedésen megy át, mégis a megpróbáltatások közepette is erős maradt. Elérkeztünk aztán a harmadik gyülekezethez, a pergamonihoz. A pergamoni és thiatirai gyülekezetek, olyan gyülekezetek, amelyek annyira el voltak foglalva a jelen dolgaival, hogy egyáltalán nem gondoltak az eljövendő dolgokra. Olyan gyülekezetek voltak ezek, melyek arcukat mindinkább a világ felé fordították, egyre több dolgot vettek át a világi szokásokból, eközben elveszítették a helyes irányt, szemelől tévesztették a célt. Most nézzük meg a szárdiszi gyülekezetet.

            A szárdiszi gyülekezetet a Jelenések könyve 3. része szerint úgy tudnánk leírni, mint foltos, szennyes ruhájú gyülekezet. Egy szennyes ruhájú gyülekezet. Kevés dolgot tudunk Szárdisz városáról. Egyike a hét Kisázsiai gyülekezetnek, ahová Jézus Krisztus levelet küld János által. Szárdisz két dologról volt híres, ezek közül egyik az volt, hogy kereskedői utak kereszteződésében feküdt. Bárhol, ahol virágzik a kereskedés, nagy a nyereség, és valamelyest jellemzi a gazdasági jóllét. És általában azok a gyülekezetek, amelyek ilyen jólléti zónákban vagy azok közelében vannak sok nehézséggel kell szembenézzenek. Ha nem hinnétek, hogy így van, hadd végezzünk el egy nagyon egyszerű gyakorlatot. Ellenőrizzük csak együtt, hány percet töltöttünk imádságban Istennel a privatizációnk előtt, és mennyit töltöttünk utána? Mennyit adtunk Istennek akkor, amikor hiányt szenvedtünk, elnézést kérek mindazoktól, akik talán most is hiányt szenvednek valamiben. Most azokról beszélek, akiknek van mit tenniük az asztalra. Mert azok, akik épp kihúzzák egyik fizetéstől a másikig, talán többször adnak hálát, vagy jönnek gondolatban Isten elé, mondván, hogy Uram gondolj az één gyermekeimre is, Te add meg a mindennapi kenyerünk. De általában az Úr Jézusnak az a kijelentése, hogy a gazdagok nehezen mennek be a mennyek országába, igazolódik az egész világon. Egy adott anyagi jólét vagy stabilitás, hajlamossá tesz arra, hogy inkább a földi dolgok felé fordítsd az arcod, mint az ég felé. Szárdiszt elismerték a benne uralkodó anyagi jólét miatt. A másik dolog, amiről Szárdisz híres volt az az, hogy egy hegy tetejére, csúcsára épült. Fekvése, és elhelyezkedése miatt lehetetlen volt ezt a várost meglepetésszerűen megtámadni. Az embereknek így volt egyféle biztonságtudata. A szárdiszi embereket a gondtalanság, gondtalan élet, és hamis biztonság tudat jellemezte, semmiféle szorongatás nem volt. Hogy kicsit jobban megértsük, képzeld el, hogy óriási vagyonra tettél szert, és a legjobb biztosítónál biztosítottad az egészet, így bármi történik, neked nincsen veszteni valód, csak nyerhetsz az üzleten. Ezzel a hamis biztonságtudattal a bolond gazdag lelkiállapotába jutunk. És akkor ebben a hamis biztonságérzetben, amelyet anyagi biztonságunk ad, azt mondanánk, hogy egyél-igyál én lelkem. És általában igaz az, hogy a városnak vagy a környéknek a jellemző vétkei, lassanként az ott levő gyülekezet vétkei lesznek, azért mert ott élünk és sokszor más dolgokkal megterhelten, vagy más dolgokkal elfoglaltan jövünk a gyülekezetbe. Minden zónának, városnak megvannak a maga jellemvonásai, szokásai, amelyeket hordozunk is, mert a vidék, mentalitás ott ahol élünk ránknyomja a bélyegét. Na, most az az érdekes, hogy mindenki a másik szokásait látja, nem a magáét. Mindig jobban szoktuk látni mások hibáit, mint a magunkét. Éppen ezért a szárdiszi gyülekezetnek Krisztus úgy mutatkozik be, hogy segít nekünk más szemmel nézni magunkra. Krisztus úgy mutatkozik be ebben a levélben, mint Akinél Isten hét Lelke van. A 7-es szám a jelenések könyvében a teljességről beszél. Jézus Krisztusban Isten Lelkének teljessége lakozik, és Az, Aki megvizsgál, Isten Lelke. Amikor Isten Lelke vizsgál meg bennünket, megadatik nekünk az a kegyelem, hogy úgy lássuk magunkat, ahogyan az Úr lát. Ha mi vizsgáljuk magunkat, a saját szemünkkel, sokszor vakon elsiklunk dolgok felett, amelyek talán kedvesek a számunkra, és nem akarunk róluk lemondani. A szárdiszi gyülekezetet pedig Isten Lelke vizsgálta meg: „A szárdiszi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, akinél az Isten hét lelke és a hét csillag van” (Jelenések könyve 3:1), a hét lélek, Isten Lelkének teljességét jelenti, a hét csillag pedig a gyülekezetek teljességét, összességét. Tehát Isten Lelke teljességgel munkálkodik az Ő gyülekezetében, Isten Lelke nyitja meg a szemünk és a szívünk Ő előtte.

Most figyeljük meg mi következik: „Tudok cselekedeteidről”, és ez után azt várnánk, hogy úgy folytatódjon, tudok cselekedeteidről, hogy missziózol, segítségnyújtásodról, a zenei képességeidről, az imádkozásodról, ismerem minden irányba végzett munkádat. De Isten Lelke most egyszerre megváltoztatja az egész irányát és azt mondja, „Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.”Vagyis ismerem cselekedeteidet, tudok a cselekedeteidről, de azok Engem nem érintenek meg. Ismerem, hogy mik a cselekedeteid, de nem gyakorol rám hatást, nem hat meg, mert ami a felszínen van az hatást gyakorolhat egy emberre, de nem Isten Lelkére. „Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz”, vagyis tudom, hogy híres vagy a környéken, hogy akik elmennek a szárdiszi gyülekezetbe azt mondják magukban, micsoda jó gyülekezet, milyen remek programok és mennyi aktivitás. Látszólag élsz, de igazából halott vagy. Amikor ide értem a szövegben, elkezdtem gondolkodni, hogy, hogy is van ez,- lehetnek egy halottnak cselekedetei? Hát, amikor meghal egy ember, utána már nem cselekszik semmit. Elég kellemetlen meglepetés lenne, gondolom, hogy ha az, akit halottnak tudtál, ott kapnád, hogy rendet rak a szekrényben. Az a halál, amelyről itt az Úr beszél, egy szellemi halál. Kifele van végezve munka, számtalan tevékenység, de nem párosul vele Isten Lelkének a munkája. Ez egyféle emberi vallásos aktivitás, de Isten kegyelmének, az Ő Lelkének jelenléte, teljessége nélkül történik. Csak az a neved, hogy élsz, de szellemi értelemben halott vagy.

Fel kell tennünk a kérdést, hogyan történhetett, hogy a szárdiszi gyülekezet így meghaljon lelkileg? Láttuk, hogy a pergamoni és thiathirai gyülekezetek idegen tanítás után, Bálám és Jézabel tanítása után hajlottak, de mi történhetett a szárdiszi gyülekezetben? A 4. versben találjuk meg erre a választ: „De vannak nálad néhányan Szárdiszban, akik nem szennyezték be a ruhájukat, és fehérben fognak járni velem együtt, mert méltók rá.” Tehát maradtak még néhányan a gyülekezetből, akik nem foltozták be a ruhájukat, de mi történt a többiekkel? A többiek is a gyülekezetben maradtak, de bemocskolták a ruhájukat. Itt a szennyezett szó nem csak egy pici pöttyöt jelent, azt hordozza magában, hogy bemocskoltad magad. Ami pedig mocskos, maszatos az tetőtől talpig olyan szutykos. Az Úr amikor erre a gyülekezetre néz, azt mondja, hogy a tagok többségének be van szennyezve a ruhája. Mielőtt megnéznénk, mit is jelent ez, szeretném, ha kicsit ugranák a Jelenések könyve utolsó fejezetéhez, ahol azt mondja az ige, hogy a gyülekezet, mint egy menyasszony fog célhoz érni. Krisztus, mint egy menyasszonyt viszi győzelemre az Ő gyülekezetét. Azt hiszem még sokan úgy gondolják itt, hogy életük egyik legszebb napja a menyegzőjük napja volt. Még mindig szeretik visszanézni a menyegzői képeket, és örülne,k amikor azt látják mennyire tökéletesen voltak felöltözve. Olyan vigyázva öltöztek, nehogy a ruhának baja essen. Mondják csak meg őszintén, hányan szerették volna, ha a menyegző napján egy összemaszatolt ruhát kellet volna viseljenek? Vagy melyik leány álmodna egy olyan menyasszonyi ruháról, melyet lehet, hogy Párizsból hoztak, de össze- vissza maszatoltak? Ki szeretne ilyen ruhát, amikor már a legkisebb pötty miatt is szoronganak, aggódnak? Krisztus úgy mutatja be menyasszonyát a jelenések 22-ben, mint menyasszonyát, és amely egy hívással folytatódik, amikor „A Lélek és a menyasszony így szól: „Jöjj!” ”-A gyülekezet fel van ékesítve, mint egy menyasszony. De Szárdiszban azoknak, akiknek Krisztus menyasszonyát alkották maszatos volt a ruhájuk. Mocskosak voltak tetőtől talpig. Szárdiszban néhányan maradtak csak akik tisztán megőrizték a ruhájukat, ezek szerint a többség beszennyezte magát. Az ördögnek sokféle terve és taktikája van arra nézve, hogy letérítsen minket az útról, hogy megakadályozza, hogy célba érjünk. Egyike ezeknek, hogy a hitedet támadja, azt akarja, hogy már ne higgyél, a másik módszere az, hogy belekeverjen mindinkább ennek a jelenvaló világnak a dolgaiba, nehogy legyen időd felemelni a tekinteted az égre és meglásd, hogy győznöd kell, hogy Isten az Ő dicsőségére teremtett. Az ördög célja az, hogy a föld felé irányítsa a tekintetedet. Lehet hallottátok már a történetet a skótról, aki öreg korára teljesen meghajolva járt, már nem tudott egyáltalán felegyenesedni vagy felfele nézni. Valaki egyszer megkérdezte, hogyan lett ennyire meggörnyedve, és a történet nagyon érdekes volt. Egy napon, ahogyan ment az utcán, talált egy pénzérmét. Aztán egészen hatalmába kerítette a gondolat, hogy az utcán pénzt lehet találni és aztután mindig hajlottan járt, nehogy ne vagye észre, ha egy érme a földön lenne. És éveken át, ahogy így hajolva járt, egyre hajlottabb lett a háta és öregkorára egészen meggörnyedt. Ha az ördög rá tud téged szedni, hogy mindig csak a földiekkel törődjél, a földiekre tekintsél, egy napon nem fogod majd tudni az égre emelni a tekinteted. Egy másik módszere az ördögnek arra, hogy ne hagyjon célba érni az, hogy bemocskoljon téged, a ruhád az életed. A ruhának itt metaforikus értelme van. Amikor ruháról van szó a lelki, szellemi tisztaságot értjük alatta, egész lényünk tisztaságát. Az ördög tudja, hogy ha sikerül téged bemocskolnia, nem mehetsz a Bárány menyegzőjére. A szárdiszi gyülekezet olyan volt, mint Jósua, akiről ezt olvassuk: „Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az ÚR angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolt őt. Az ÚR angyala pedig ezt mondta a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az ÚR Sátán! Dorgáljon meg téged az ÚR Sátán, aki Jeruzsálemet kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez? Józsua ugyanis piszkos ruhába öltözve állt az angyal előtt.” (Zakariás 3:1-3). Jósua ott állt, mint nagy főpap az Úr színe előtt, hogy közbenjárjon a népért. Ott volt az ördög is, hogy vádolja őt. És nem is volt nehéz vádolnia őt, mert szennyes ruhába volt öltözve. Valaki egyszer úgy fogalmazta meg, hogy az ördög három eszközzel közelít hozzánk. Az egyik egy csalétek, a második egy függöny, a harmadik pedig egy dob. Amikor közelít hozzánk először a csalival jön, a kísértéssel, ajánlatot tesz, csalogat, hívogat, rábeszél, egyszóval mindent megtesz, hogy a szívedhez kösse a csaliját. És a lelkiismeretünk ebben a pillanatban tiltakozik bennünk, aztán a tudatunkban lejátszódik, hogy mi lenne, ha kitudódna a tettünk, és nézünk jobbra meg balra nehogy meglásson valaki. Abban a pillanatban, amikor te szétnézel jobbra meg balra, az ördög függönyt emel köréd. És akkor ezt mondja: hát nézd biztonságban vagy, soha senki nem fogja ezt megtudni, egészen körül vagy véve, ne légy már naiv, nézd a kísértést, még egy ilyet, mint ez életedben nem találsz. Te szétnézel újból és látod, hogy el vagy takarva, és engedsz a kísértésnek, akkor elesel. Aztán körülnézel ismét, és látod, hogy a függöny eltűnt, hogy a biztonságérzeted csak illúzió volt, és ott áll az ördög egy dobbal. Az idősebbek talán még emlékeznek rá, hogy régen nem a híradóból értesültek a tényekről, hanem volt egy dobos a faluban, aki végigjárta a falu és dobolás közben mondogatta: közhírré tétetik. Az ördögnek nem egy falu számára való dobja van, hanem az egész univerzum számára való, vétkeztél és azt hiszed nem tudja senki sem, aztán majd csodálkozol, hogy honnan tudja az egész univerzum. Amikor ő vádol téged, nem csak az emberek előtt vádol, hanem Isten előtt is. Amikor Jósua főpap megáll az Úr előtt, ott a Sátán és vádolja őt. Amikor rávette, hogy bemocskolja a ruháját, azt mondta neki, hogy nem tudja senki, aztán amint bemocskolta magát, már ott is áll az Úr előtt, vádolja, és azt mondja, hogy most már nem méltó, már nem szolgálhat Téged, nem lehet a papok közül való, ki kell tagadnod őt. És Szárdisz tele, tele volt ilyen beszennyezett szívű és ruhájú emberekkel. Amikor az Úrhoz tértek mindannyian kaptak tiszta, fehér ruhát, melyet az Ő áldozata mosott meg. De egy idő elteltével bemocskolták magukat. És akkor jött a Sátán, tudván, hogy Isten nem használhat beszennyezett ruhákat.

Az érdekessége ennek az volt Szárdiszban, hogy ezek a beszennyezett szívű és ruhájú emberek nagyon szorgalmasak és aktívak voltak. Többféle reakció létezik a gyülekezetekben a bűnre. Amikor egyesek bűnbe esnek, nem járnak többé gyülekezetbe. Eleinte ki-ki maradoznak, aztán ritkán vagy egyáltalán nem jönnek, végül pedig úgy elidegenednek Krisztus gyülekezetétől, mintha sosem jártak volna ott. Mások, ha vétkeznek, igyekszenek kivonni magukat minden tevékenységből, úgy elvannak, hogy néha azt hiszi az ember belepte őket a dér. Ha imádkozásra kerül a sor, ő nem imádkozik, ha énekelni kell neki nincsen kedve, úgy ülnek ott, mintha meg lennének fagyva. Ismét mások, ha vétkeznek, kezdenek aktívak lenni, és ehhez is ahhoz is hozzáfognak. Miután a szárdisziak beszennyezték ruhájukat, elkezdtek aktívak lenni. De Istent nem hatja meg az aktivitásunk, mert azt mondja az ige, hogy a mi jócselekedeteink olyanok Krisztus nélkül, mint a vérbe mártott ruha. Krisztus nem megy az Atya elé, hogy a mi szennyünkkel dicsekedjék, Krisztus az Atya elé menve ezt mondja, Atyám, az Én vérem árán tiszták, és azok is maradnak. A szárdisziak ruhája szennyes, de Isten kegyelme olyan nagy, hogy ha elestél is, elmegy utánad, hogy felemeljen. Nézzük meg a következő verseket: „A szárdiszi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, akinél az Isten hét lelke és a hét csillag van: Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek az én Istenem előtt. Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg! Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád. De vannak nálad néhányan Szárdiszban, akik nem szennyezték be a ruhájukat, és fehérben fognak járni velem együtt, mert méltók rá. Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!”(Jelenések könyve 3:1-6). Azt mondja az Úr a gyülekezetnek, hogy ébredj fel. Tudok cselekedeteidről, éppen ezért ébredj már fel! Sokat jelent a tolvajjal való hasonlat, mert éppen a hamis biztonságérzet miatt, ami a városban uralkodott, a szárdisziak nem tartottak őrséget. Éjjel mindenki nyugodtan tért nyugovóra, azt hitték megtámadhatatlanok. Kétszer, először i.e. 549-ben Círusz, perzsa király megtámadta és bevette a várost éjjel. Nem kellett neki hozzá több, minthogy pár katona felmásszon a sziklára, kinyissa a város kapuját a többieknek, aztán a város pár óra alatt elesett. Másadjára 218-ban Atiokhosz ugyanezt a stratégiát követte, és elfoglalta a várost. Amikor az Úr azt mondja a szárdisziaknak, ébredjetek, ott mindenki tudta, hogy ha erre a szóra nem kelnek fel, úgy veszik be a városukat, őket, hogy észre sem veszik. Kr. u 15-ben volt egy földrengés, amely olyan erős volt, hogy szinte az egész város elpusztult. Mindenki aludt, amikor ez történt. Nehéz egy földrengést éberen is átvészelni, hát még ha alvás közben tör ki. Az egész gyülekezetnek mondja az Úr: Ébredj fel és Vigyázz. Erősítsd meg amid maradt. Mi maradt bennünk, amit erősíteni kellene? A Zsidókoz írt levélben (12:12) ezt olvassuk: „Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg”. Ha nem maradt már más neked, mint lankadt kezek és megroskadt térdek, imádkozom, hogy Isten érősítse meg őket. De Pál apostol azt is mondja Timótheusnak, hogy „Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van.” (II. Timótheus 2:1). Istennek a kegyelme, mellyel megmosott minket bűneinkből be volt mutatva a számunkra, Krisztusban. És növekednünk kell a hitben, a kegyelemben, hogy amikor összegyűlünk erősödjünk, emlékeztessük egymást, hogy a mi célunk nem ez a szárdiszi völgy, hanem az örökkévalóság. A mi célunk Krisztussal lenni a dicsőségben. Éppen ezért erősítsd amid van és folytasd az utat. Az Úr még mond valamit, hogy emlékezzél vissza, hogyan kaptad a kegyelmet. Testvérem, testvérnőm, emlékszel még, hogyan kaptad a megváltást, emlékszel arra a napra, időre, amikor átadtad az életed? Emlékszel milyen érzés volt Isten előtt mocskosan megállni és milyen volt utána a tisztaság? Emlékszel, hogyan indultál a cél felé- mert a vég dicsőségesebb lesz a kezdetnél. Ne fordulj vissza, haladj a cél felé. Emlékezz vissza, mert Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt. Emlékezz meg a dicsőségről, mely az Atyánál vár és dicsőségből dicsőségbe vezet. Imádkozom, hogy Isten Lelke vizsgálja meg szíveinket ma.           Ámen.

Felmerül a kérdés, hogy fel vagy-e ébredve? Felragyogott-e már az életedben Krisztus, volt-e találkozásod a Megfeszítettel, tudod-e, hogy hol fogod tölteni az örökkévalóságot vagy talán még hamis biztonságban élsz, jó cselekedeteidben bízol, vagy vallásoskodásban? Jézus Krisztus az egyetlen út. Isten ma is felkínálja a megtisztulás lehetőségét. Bárcsak mindenki megragadná! 

Jelenések könyve lépésről-lépésre 5.

(Paul Negruț-nak az Evangélium Hangja Rádióban elhangzott igehirdetése)

5. Levél a Thiatirai Gyülekezetnek.

Nyissuk meg Bibliánkat Máté evangéliuma 21. részénél, aztán pedig a Jelenések könyve 2. fejezeténél, majd pedig megvizsgáljuk Isten Lelkének vezetésével, hogy mit tesz az Úr Jézus, amikor megvizsgálja a templomot, a thiatirai gyülekezetet. Van egy ének, amely legalább egy nézőpontból gondolkodóba ejthet minket, hogy megvizsgáljuk valóban úgy vannak e a dolgok, ahogy mi látjuk, gondoljuk. A refrén így szól: ’Küldött Ő el/ taszított-e el bárkit is? –Sohasem! Sohasem!’ Ha figyelmesen olvassuk a Bibliát, az Úr küldött-e el bárkit is? Igen, méghozzá pont Virágvasárnapon. Amikor ilyen dolgokat olvasol, úgy látod Istent, úgy ismered meg Istent, mint a menny és föld Ura, Aki nem játszik vallásoskodósdit egyikünkkel sem. Amikor az Úr Jézus bevonult Jeruzsálembe, nem játszadozott senkivel a szép program kedvéért, hanem végignézett az embereken, hogy meglássa, milyen szívvel jöttek a templomba, milyen a viszonya az illető személynek Istennel. És akkor ezt mondta: „Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek.”(Máté ev. 21:23). Ez a ténymegállapítása az Úr Jézus Krisztusnak bemutatja a számunkra, hogy akkor, amikor a vallást a magunk kénye kedve szerint irányítjuk, mi emberek Isten templomát is képesek vagyunk rablók barlangjává tenni. Ha Isten megengedné, jóváhagyná, hogy mi szabjuk meg a vallás határait, akkor mindenki úgy igazítaná, hogy minden a saját igényét, kényét-kedvét, kívánságait szolgálja. Az Úr Jézus azonban ezt mondja: „Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik.”(Máté ev. 21:23), ez pedig azt jelenti, hogy mindazok, akik imádni jönnek Istent, dicsőíteni Őt az Ő templomában, első sorban rendbe kell, tegyék az életüket Istennel. Elsőször, első sorban Istennek kell, hogy tetszenek. Egy olyan házban, ahol az emberek nem Isten szerintiek, egy olyan házban, ahol a dolgok menete nem Istent dicsőíti, ahol nem Neki adnak dicsőséget, na, egy ilyen házban lehetnek pénzváltók, árusok, lehet adni, venni, lehet benne mindenféle program, de abban Isten nem dicsőül meg és nem nyilvánul meg benne az Ő ereje. Miután az Úr megtisztította a templomot, csak a megtisztítás után tudtak jönni, közeledni Krisztushoz a betegek, vakok, sánták, akiknek kétségbeesett szükségük volt a segítségre. „Az én házamat imádság házának nevezik”, imádság házának és nem egy pletykálkodás helyének, ahová eljössz, hogy szétnézhess, ki nem néz ki a kedved szerint és aztán elpletykáljad. „Az én házamat imádság házának nevezik”- és nem divatháznak, ahová elmehetsz és felvonulhatsz te is a többiek között. „Az én házamat imádság házának nevezik” –nem egy unalmas helynek, ahol elücsörögsz néhány órát vasárnap délután, csak mert nincs más, amit tehetnél. És amikor az a ház valóban az imádság házává lett, akkor azok, akik odamentek, hogy keressék az Urat, és akik kétségbeesetten keresik Isten segítségét, mert bűneikben vannak, vagy megpróbáltatások közepette, vagy szenvedéseikben vannak, csalódottak, megérzik Isten gyógyító és megtartó kezét, jelenlétét. És imádkozunk azért, hogy Ő hozzon szabadulást, megváltást, vigasztalást, enyhülést, gyógyulást és tegye érezhetővé áldását mindannyiunk számára. De történik még valami abban a házban, ahol minden mást kitesznek, félretesznek, és egyedül Isten marad. Tudjátok, mi történik? –Még a gyermekek is másképp viselkednek. Egy olyan házban, ahol a szülők nem tisztelik Istent, a gyermekek találnak a maguk számára egy szép helyet, ahol játszani lehet. Egy olyan házban, ahol Istent az Őt megillető helyen tisztelik, imádják, a gyermekek jönnek és énekelnek, dicsőítik Istent: „Hozsánna a Dávid Fiának!”(Máté ev. 21: 15 ). A gyermekek is megértik, hogy ott Isten van az első helyen és a figyelmük is Isten felé terelődik.

Általában tudjuk, hogy mi is történt ott Jeruzsálemben, amikor az Úr kikergette a templomból, mindazokat, akik áldozati állatokat árultak ott, vagy pénzváltók voltak, aki üzletté változtatták a templomot a templomi programokra és áldozatokra hivatkozva, és lassan-lassan kihagyták Istent, azért, hogy önmaguk rendszerét valósítsák meg. Nem vagyunk hozzászokva azonban ahhoz, hogy mit tesz az Úr Jézus, amikor meglátogat egy gyülekezetet, amelynek tagjai arra hivatottak, hogy higgyenek Jézus Krisztusban, arra hivatottak, hogy egyre inkább változzanak Hozzá hasonlóvá, arra hivatottak, hogy Krisztusnak engedelmeskedve éljenek míg Ő másodszor is eljön. Most nyissuk meg Bibliánkat a Jelenések könyve 2.-fejezetéhez, a 18.verstől kezdődően. Ma a thiatirai gyülekezettel foglalkozunk, azzal a látogatással, melyet tett az Úr Jézus ennél a gyülekezetnél, és a levéllel, melyet ennek a gyülekezetnek címzett:

 „A thiatirai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Isten Fia, akinek olyan a szeme, mint a tűz lángja, és a lába hasonló az aranyérchez:

Tudok cselekedeteidről, szeretetedről és hitedről, szolgálatodról és állhatatosságodról, és arról, hogy az utóbbi cselekedeteid többet érnek az elsőknél.

De az a panaszom ellened, hogy eltűröd Jezábelt, azt az asszonyt, aki prófétának mondja magát és tanít, és eltántorítja szolgáimat, hogy paráználkodjanak és bálványáldozati húst egyenek; pedig adtam neki időt, hogy megtérjen, de nem akar megtérni paráznaságából. Íme, betegágyba vetem őt, és a vele paráználkodókat nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek cselekedeteikből; gyermekeit pedig megölöm döghalállal, és megtudja valamennyi gyülekezet, hogy én vagyok a vesék és a szívek vizsgálója, és megfizetek mindnyájatoknak cselekedeteitek szerint.

Nektek pedig, a többi thiatirainak, akik nem fogadjátok el azt a tanítást, akik nem ismertétek meg a Sátán mélységeit - amint azt nevezik -, ezt mondom: nem vetek rátok más terhet, de amitek van, azt tartsátok meg, amíg eljövök.

Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett, hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket; ahogyan én is hatalmat kaptam erre az én Atyámtól, és annak adom a hajnalcsillagot.

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!”

                                                                       (Jelenések könyve 2: 18-29)

Kevés dolgot tudunk a thiatirai gyülekezetről éppúgy, mint Thiatira városáról. De annyi amit tudunk elégséges ahhoz, hogy megértsük ezt a thiatirai gyülekezetnek címzett levelet. Thiatira egy kicsinyke város volt KisÁzsiában, két völgy között terült el. Egyetlen dolog miatt volt híres: kereskedői központ volt. Thiatira kereskedői utak kereszteződésénél feküdt. A lakosság fő foglalkozása a kereskedelem és kézművesség volt. Az ottaniak szakértői voltak a bőrművességnek, mindenféle gyapjú, bőr és lenvászon festésének és készítésének. Sok kereskedő élt ott, és ha gondolkodunk kicsit, eszünkbe is juthat egy thiatirai kereskedő, akiről az Ige is említést tesz. Ő volt Lídia, a bíborárus, ő a ruhák bíbor színű festésére specializálódott és ezzel az üzlettel egészen Európáig eljutott, Filippi városáig. Thiatirában is az emberek céhekbe csoportosultak, foglalkozásuk szerint. Minden céhnek volt egy védő istensége, egy bálvány, akitől kértek segítséget. Évente többször is rendeztek ünnepségeket, különböző céhek, a maguk védőistenének a tiszteletére. Voltak különféle vallási rituálék is, amikor áldozatot mutattak be az isteneknek. Ezt követően egy ünnepi vacsora következett, ahol minden étel, amit feltálaltak előzőleg a bálványoknak ajánlottak, majd ezt követték a rituális táncok, amelyek rendszerint szexuális orgiákba torkollottak. Mindazok, akik előre akartak törni az üzleti életben vagy meg akarták tartani a munkájukat, ezektől a fesztiváloktól függtek, mert itt találkoztak más kereskedőkkel, üzletkötések helye is volt. Mit gondoltok, mi történt Thiatira városában, amikor egy férfi vagy egy nő megtért? Mit tennél, ha thiatirai lakosként megtérnél? Ó, itt nem üldözne senki a hitedért, nem küldenének börtönbe, de következő héten, mondjuk, jönne a fesztivál. Elmennél a fesztiválra? Ha nem mész el a fesztiválra, mi lesz a szerződésekkel? Találsz üzlettársat? Tudsz venni valakitől vagy eladni valakinek? Ha nem vagy ott elveszted a lehetőséget az üzletre. Jön a fesztivál és ott lehet üzleti kapcsolatokat is kiépíteni, ott népszerűsítheted az áruidat. Jönnek a lehetőségek és a vallási rituálék és táncok…mit teszel ha megtértél? Hogy jobban megértsük, milyen helyzetbe is került ott, aki megtért, így is le lehet festeni: Mondjuk kereskedő vagy és nagyon jól menő üzletedben cigarettát és italt is forgalmaztál. Jó eladásaid voltak ezek terén és jól ment sorod. Eljött az idő, meghallottad az evangéliumot és Istenhez tértél, aztán bemész az üzletedbe, megnézed, mi van raktáron, aztán megkérdezed magadtól: Most mit tegyek? Hogy még élesebb legyen a kép, mondjuk, hogy exportra szakosodtál, és ha elutazol valahová, vannak, helyek ahová ilyen dolgokat szállítasz, az emberek isznak és szórakoznak. Te megtértél, mit teszel ezután? Vagy még közelebb hozva a példát: megtértél és az unokahúgod meghív a szülinapi ünnepségére, ahol lesz zene meg tánc, meg ivás meg táncolás hajnalig, mert a szülei nem lesznek otthon. Vagy hasonló esküvőre. Na, elmennél?

A thiatirabeli megtért emberek egyik krízise az volt, hogy meg tudják határozni a viszonyukat, ahhoz a világhoz ahonnan kijöttek, egy olyan világ felé, amely Isten nélkül él. Meddig mész el ebben a világban? Ha azt mondod, vége, többé nem megyek, kezdődnek a szorongatások. Ha kereskedő vagy és cigarettával és itallal üzleteltél, de többé nem teszed, kb. 90%-át elveszítetted a bejövetelednek. Ezek a legkifizetődőbb üzletek közé tartoznak a mai világban. A két legnagyobb amerikai dohányfeldolgozó, közösen elhatározta, hogy 300 milliárd dollárt ad a dohányzástól megbetegedett emberek kezelésére. De miért adják ezt a mesébe illő összeget? Hát azért, mert tovább akarják vinni az üzletet. Na te mit teszel, ha ilyen helyzetben vagy és megtérsz? Azt mondod, hogy mostmár a réginek vége, vagy eszedbe jut, hogy még nincsen kész a házad, még új autót akartál… Mi történik, ha meghívnak a barátaid egy buliba, és te nagyon jól tudod, hogy mi fog ott történni…ha nemet mondasz, másnap kicsúfolnak, hogy még mindig az anyukád szoknyája mellett vagy, semmit sem mersz megtenni…Ha nem mész el, sok mindent elveszthetsz. Elvesztheted a barátaid, talán rokonaid, diszkrimináció érhet, odalesznek az üzleti kapcsolataid. Ha elmész, a másik részt veszíted el, az örök életed. Ez volt a feszültség oka Thiatirában.

Egyesek határozott nemet mondtak, mások azt mondták: ’,hogy is szakíthatnánk meg minden kapcsolatot, de ott se lenne jó nekünk.’ És akkor jött az a személy, akinek megvolt a maga válasza erre. Lássuk, mit mond róla az ige. Úgy hívták, hogy Jézabel. Lássuk, hogyan oldotta ő meg ezt a krízist Thiatirában. Jézabel ezt mondta: ’nekünk, keresztényeknek, az a kötelességünk, dolgunk, hogy győzzünk a gonosz felett. Nekünk meg kell semmisíteni az ő hatalmát. De hát nem tudod megsemmisíteni kívül állva, ahhoz, hogy legyőzd a gonosz uralmát benne kell legyél”. Más szavakkal, Jézabel elmondta, hogy ha szeretnéd megvalósítani mindazt, amit kitűztél magadnak, menj és vegyél részt minden ünnepségen, minden rituálén, minden orgiában, ami ezeket követi, hogy megismerd a Sátán mélységeit, mert csak úgy tudod legyőzni, ha ismered.

Figyeljük meg mit mond az Úr a 24. versben: „Nektek pedig, a többi thiatirainak, akik nem fogadjátok el azt a tanítást, akik nem ismertétek meg a Sátán mélységeit - amint azt nevezik -, ezt mondom: nem vetek rátok más terhet”. Jézabel azt mondta, menjetek mindenhová, minden ünnepségre, minden rituáléra, de a szívetek legmélyén mondjátok, hogy a Krisztusé vagyok. Ez a tanítás, nagyon gyorsan teret kapott. Annyira gyorsan terjedt, hogy egy adott időben még a thiatirai gyülekezet vezetői közül is megfertőzött egyeseket. nézzük csak meg, mit találunk a 20. versben: „De az a panaszom ellened, hogy eltűröd Jezábelt, azt az asszonyt, aki prófétának mondja magát és tanít, és eltántorítja szolgáimat, hogy paráználkodjanak és bálványáldozati húst egyenek”. Ez a tanítása Jézabelnek nagyon gyorsan fogott, azt tanította ezzel, hogy bárhogy élhetsz, ahogy neked tetszik, az a lényeg, hogy a szíved mélyén tudjad, hogy az Úré vagy. És egy ilyen gyülekezetben, ahol fészket vert az a tanítás, hogy nem kell elválnod a világtól, nem kell felhagynod, menj és fürödhetsz tovább a fertőben. Egy ilyen gyülekezethez ment el az Úr Jézus, hogy megvizsgálja. Kérlek, figyeljétek meg, hogyan mutatkozik be az Úr a 18. versben: „ezt mondja az Isten Fia, akinek olyan a szeme, mint a tűz lángja, és a lába hasonló az aranyérchez”. Ez az egyetlen gyülekezet, akinek az Úr Jézus úgy mutatkozik be, mint, akinek olyan a szeme, mint a tűz lángja. Gyerekek, akiknek vannak olyan apukáik akik még fegyelmeznek, mondjátok, mit éreztek, amikor késve értek haza és apukátok a szíjra teszi a kezét, mintha szikrázna a keze, mikor rátok néz? Az Úr elmegy a thiatirai gyülekezethez és megállapítja, hogy vannak dolgok, melyek isteni igazságszolgáltatást követelnek. Halld meg mit mond Az, akinek a tekintete olyan, mint a tűz láng, Aki belát a szívedbe, a gondolataidba, az indítékaidba, a házadba, aki elől nem tudsz elbújni. Halld meg mit szól Az Aki tudja, hogy kitaláltad a bűn egyféle teológiáját, hogy kifogást találtál magadnak a bűneidre. Halld meg mit szól Az, Akit nem tudsz becsapni, halld meg mit mond Az, Akinek lába hasonló az aranyérchez, és ez az azonnali isteni igazságszolgáltatást jelenti, amely kész azonnal cselekedni .- Tudom, hogy játszol a hiteddel, az örök életeddel, lehet magad is becsapod, de Engem nem tudsz becsapni. Halld meg mit mond ellened Az, Aki ítél. Az a panaszom ellened, hogy beengedted a gyülekezetbe ezeket a dolgokat, hogy megtűrted őket. Az a panaszom ellened, hogy lassacskán hagytad, hogy az emberek más céllal jöjjenek gyülekezetbe, mint Isten imádata. Látod, Ő, Aki igazán lát tudja, hogy mit tett Jézabel. Mondd, te nem találtál magadban olyan tanítást, mint a Jézabelé volt?

„Egy ember, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot, és árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette.

Péter azonban így szólt: „Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából?

Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.”

( Apostolok cselekedetei 5:1-4)

Mikor volt ideje Anániásnak a megtérésre? Mint azt tudjuk, Isten nem büntette őt halállal abban a pillanatban, amikor eladta a birtokát és elrejtette az árából hiányzó összeget, abban a pillanatban érte a büntetés, amikor így a gyülekezetbe ment. Amíg elment a gyülekezetbe eltelt egy bizonyos idő, és Anániás egész ez idő alatt visszautasította Isten Lelkének munkáját, mely harcolt a saját okoskodásával szemben. Amikor a felesége Péterhez ment, Péter megkérdezte, mondd tényleg ennyiért adtátok el? Szafirával szemben Isten még irgalmasabb. Amikor Péter megkérdezte őt, igazat kellett volna mondania, de hazudni próbált és akkor már azonnal jött az ítélet. Úgy látjuk, hogy Jézabelnek Thiatirában az Úr hagyott időt a megtérésre. Az akkori korból fennmaradt írásokból, úgy tűnik, hogy maga János apostol küldött egy megfeddő, dorgáló levelet Jézabelnek, aki nem hallgatott az intésre, nem tért meg, és most az Úr Maga jön és azt mondja, mivel nem tért meg, elhozom rá az ítéletet. Betegséget hozok rá és mindazokra, akik követték őt, végül pedig halált hozok rájuk. Mondd hányszor érezted, hogy Isten figyelmeztet egy-egy dologgal kapcsolatban? Hányszor érezted már, hogy Isten Lelke azt mondja valamire, hogy nincs rendben az életedben, nem kellene ott lennie, nem úgy kellene lennie, ahogy van? Az első alkalommal beleremegtél a gondolatba, aztán, ha láttad, hogy nem sújtott már nem vetted Őt komolyan, hozzászoktál a bűnödhöz, kimagyaráztad azt. Tudjátok mit ír a Rómabeliekhez írt levél 2. részében? „Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétől? Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz? Te azonban kemény szívvel és megtérés nélkül gyűjtesz magadnak haragot a harag napjára, amikor az Isten nyilvánvalóvá teszi, hogy igazságosan ítél.”

Mennyi ideje harcol veled Isten Lelke azért, hogy megtérj, valóban, igazán megtérj? Nem akarnád őszintén elmondani Istennek: Uram, Te, Akinek a tekintete, olyan, mint a tűz lángja, ismersz. Ismered az utaimat, beszédemet, cselekedeteimet, gondolataimat, felindulásaim, köszönöm, hogy nem sújtottál mostanig rám. Köszönöm, hogy kérhetem, hogy a te nagy kegyelmed és türelmed idején az én életemben is tegyél rendet, tisztíts meg. Tudod Uram, hogy egy ideje játszadozom olyan dolgokkal, amelyek nem hoznak Neked dicsőséget, tudod, hogy megvan a kísértésem, hogy visszamenjek a világba, hogy olyan üzleteket folytatok, amelyeket nem szeretsz. Uram azt hittem, hogy ezeket elrejthetem, észrevétlenek maradnak és majd egy napon megszabadulok tőlük, add Uram, hogy az a nap a MA legyen.

A Zsidókhoz írt levélben ezt olvassuk: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket”. Engedd Isten Lelkének, hogy megvizsgálja a szívedet.